Nevetve és fejcsóválva olvastam a comment:com-on, hogy a Téged akarlak!-ot előre megírt forgatókönyv alapján "eljátsszatjuk" a szereplő játékosokkal, és "a szájukba rágjuk" aktuális mondataikat. (A cikket részletesebben lásd itt.)
Azért nevettem, mert akár így is történhetne, de az benne a valódi vicc, hogy nem így csináljuk, mert az előzetes válogatás, beszélgetés, személyiségelemzés is bőven elég ahhoz, hogy jó eséllyel megjósoljuk, ki vagy kik jöhetnek össze egymással.
A kötelező rosszindulaton felül vajon miért érzi túlságosan is gördülékenynek és néha papírízűnek a befogadó a Téged akarlak!-ot? Ennek okai már sokkal messzebbre vezetnek.
A legfontosabb premissza ez ügyben az, hogy a mai tizen- és huszonévesek már úgy nőttek fel, hogy a kereskedelmi televíziózás, a reality műfaja már tökéletesen ismert a számukra, otthonosan gondolkodnak és cselekszenek ebben a közegben, sok-sok olyan zavar és félszegség nélkül, amely az idősebbeket még jellemzi. Ebből következik, hogyha egy ilyen fiatal szerepelni akar, mondjuk, a tévében – márpedig van-e valaki ebben a kies hazában, aki azt képzeli, hogy egy (akár párkereső) műsorba olyanok jelentkeznek, akik máskülönben gyűlölnek a nyilvánosság elé kiállni? ugye, nincs? –, akkor olyan, már ismert és rutinizált kelléktárakból válogathat, amelyek létjogosultságát mások más műsorokban már igazolták.
Ez a kölcsönzés/újraalkalmazás különféle szinteken jelenhet meg.
Az elmúlt valóságshow-k példájából nyilvánvaló lehet például a játékos számára, hogyha valamiféle szexuális aktusba, vagyis legalább egy csókolózásba keveredik valakivel a képernyőn, akkor könnyebben lehet bulvárhírszereplő, mint ha kezét szigorúan a térdein nyugtatva tölti el a sötétszobás perceket.
Egy másik, nekem izgalmas, bár a lényeg szempontjából jelentéktelen mozzanat, hogy amikor közlöm a játékosokkal, hogy most még utoljára átgondolhatják, majd leírhatják, kit választanának, akkor minden addigi felaljzottság és jókedv ellenére (hiszen ilyenkor egyenesen a sötétszobából jönnek) váratlanul elcsöndesednek és feszültek lesznek – meggyőződésem, hogy azért, mert ezt a viselkedésformát látták a korábbi valóságshow-kban, amikor A DÖNTÉS pillanat elérkezett.
De a legviccesebb, amikor saját magamat kapom ilyen nyelvi patternök újraalkalmazán. Például szintén a műsornak ebben a végső szakaszában egyszer csak azon veszem észre magam, hogy régi műsorvezetőktől hallott mondatokat ismételgetek drámai hangnemben: "Lejárt az idő." "Gondoljátok át, mi történt eddig." És így tovább.
Na, most, ha én – aki szinte mindegyik valóságshow-ról lemaradtam, mert hol nem itt éltem, hol nem volt tévém, hol nem érdekelt – ilyen jól tudom hozni a valóságshow mindössze évtizednyi hagyományát, akkor mennyivel többet tudhatnak a nálam fiatalabbak?
E tekintetben, igazság szerint, gyakran csak bámultam a felvételek során...
